Erasmus+ prezentáció és napló
December 20-án, szerdán a Zdrebac Burger étteremben lezajlott az Erasmus + projekt záró rendezvénye. A projektről és a megvalósításról intézményünk vezetője, Bata József, valamint Nikolić Ágnes és Tóth Judit tanárnők számoltak be. Tanulóink a két hétig tartó szakmai gyakorlatról színes élménybeszámolót tartottak, majd Ivačić Matild, Csorba Andrea, Gavrić Jelena és Markov Ilic Marija tanárnők mondták …
A mai napon a fodrászok részt vettek Romániában a Vet Center által szervezett interaktív Workshopon, ahol tanulóinknak lehetőségük volt gyakorolni, hogy hogyan kell a szalonban a kliensekkel kommunikálni, valamint szó esett arról is, hogy mennyire fontos a közvetlen és kedves bánásmód.
Fodrász, hentes és pék tanulóink szakmai gyakorlaton Romániában az Erasmus + program keretén belül.
A kéthetes romániai szakmai gyakorlat első napján diákjaink és a tanáraink részt vettek a projekt ünnepélyes megnyitóján, bemutatkoztak és megismerkedtek egymással, majd Sepsiszentgyörgyön tettek városnéző körutat.
Iskolánk 21 tanulója és 3 tanára ma elindult Romániába egy kéthetes szakmai továbbképzésre az Erasmus + program keretein belül.