Erasmus+ prezentáció és napló
December 20-án, szerdán a Zdrebac Burger étteremben lezajlott az Erasmus + projekt záró rendezvénye. A projektről és a megvalósításról intézményünk vezetője, Bata József, valamint Nikolić Ágnes és Tóth Judit tanárnők számoltak be. Tanulóink a két hétig tartó szakmai gyakorlatról színes élménybeszámolót tartottak, majd Ivačić Matild, Csorba Andrea, Gavrić Jelena és Markov Ilic Marija tanárnők mondták …
Iskolánk képviseletében, a „TISZTÁBB ÉS ZÖLDEBB ISKOLÁKÉRT VAJDASÁGBAN” program koordinátora részt vett a „Zöld dialógus az iskolákkal” elnevezésű nyílt napon az Újvidéki Vásár Kongresszusi központjában, amely az energiahatékonysággal és környezettudatossággal foglalkozó kiállítás és vásár keretein belül került megrendezésre.
Végzős fodrász tanulóink ma Csorba Andrea és Kothenc Éva szaktanárok kíséretében a magyarkanizsai Gerontológiai Központ lakóinak kívánság szerinti frizurákat készítettek.
Őszi frizurák
A mai napon a fodrászok részt vettek Romániában a Vet Center által szervezett interaktív Workshopon, ahol tanulóinknak lehetőségük volt gyakorolni, hogy hogyan kell a szalonban a kliensekkel kommunikálni, valamint szó esett arról is, hogy mennyire fontos a közvetlen és kedves bánásmód.